Szerény gőg

Alázatosan és búsan botorkál

Szegény szolgád, ó élet, utadon,

De néha, néha énekelni próbál.

A szavadat én hittel hallgatom

S a porban és a sárban is dalolva

Megyek, megyek az országutakon.

Hiszen halál vár rám, bús vándorodra

S a temetőkbe többször térek én

És örömestebb, mint a városokba.

De olykor mégis, lelkem rejtekén

Valami büszke sejtés bujtogat,

Valami titkos és bízó remény.

Tán egy dalom, szelíd, mély hódolat

Előtted szépség és előtted élet,

Túlzengi majd a Hindenburgokat

És mégis győzök én, ha már nem élek.