SZERETTELEK...

Szerettelek, nem tagadom!

S hogy eltört a lakadalom:

Nem én vagyok, te vagy oka,

Miért hajlongtál ide, oda?

Nyilt rózsa volt az ajakad,

Hol nemcsak egy méhnek szabad,

Égő tüzes nap a szemed,

Mely sok szivet melengetett!

Seregestül voltunk rabod

Megszéditél ötöt, hatot;

Szerettél, - s mi hivek valánk,

Ugy mondta szád, ugy mondta szánk!

Két hű kebel vonzalmiban

A boldogság hő vágya van:

Szerelmedben nem volt e cél:

Hiúságból szeretkezél!

S bár csábitóan hajlál felénk:

Mint a madár szétröppenénk!

Fészket rakánk az ott, ez itt...

Sorsunk nyájas vidékre vitt.

Mégis ha úgy elképzelem:

Minő bűbáj ült képeden!

Az a mosoly... haj... váll... szemek...

Rád épen nem neheztelek!

Ennyit kimondhatok...! s ha még

Tán többet is kimondanék:

A ház csendét ásnám alá...

- Feleségem meghallaná!