SZEZONTÓL SZEZONlG

A szezon tavaly úgy kezdődött,

Ah, míg leírom, a szívem is reszket,

Hogy a Csokonai-kör

És a csütör-

Töki esték váratlan élni kezdtek.

Felolvasott a doktor Prőhle,

S tőle

A fák határozottan elhervadtak.

Megkezdődött az ismert őszi attak:

Jött a csúz, és szólt a nátha:

Hátha

Mi is szétnéznénk a világban,

S erre mindnyájan

Prüszkölni kezdtünk lágyan.

Ah, nyájas olvasóm,

Ki e sorokra megadón tekintesz,

Ugye, ma is csak így van mindez?

A nátha, a csúz s az egész szezon.

Nyugodj bele - ez az ősi rezon,

Bár most még rosszabbul megy minden,

Laposabb a pénzügyi ború,

Még közelebb jött a háború,

Csapást ránk a sors ostornyele mér,

S a Prőhle tanár úr után

Felolvasott a Baáry Elemér.

Nos, olvasóm, vigasztalásul

Ülj most a kandallóhoz énvelem,

S tűnődjünk el orrt fújva, könnyet ontva,

Az eliramló furcsa életen.

Nézzük át a szezon történetét,

Az ah-okat és az eh-eket,

A búkat és a pecheket,

Amikből, ugye, most is volt elég.

Táncmulatságok tekintetében

Az elmúlt szezon feltűnő szépen

Sikerült,

Szép volt, jó volt, sokba került.

Minthogy már rég elhanyagolták

A szegény nagykövetek dolgát,

Hát a jószívű nagyhatalmak

Az első jótékonycélu vigalmat

Az elárvult diplomaták

Felsegélésére adták

Tripolisz összes termeiben.

Meghívtak sok béget s agát,

S táncosának sok kedélyes vendég

Emlékül - otthagyta a fogát.

“Sose halunk meg!” - kiáltoztak,

Egymás belét vígan kiszedve,

S a jótékony cél érdekében

Az ügyet a török felülfizette.

Felbuzdultak erre a szende, szép

Debreceni leányegyletek s hölgyblokkok,

S mert ők sem smokkok,

Még Tripoliszt is túlrendezék.

Mert, istenem, ugyan mit ér,

A tripoliszi csatatér

Ahhoz képest, ahogy kinéz

Hajnal felé a vén Bika,

Mikor lezajlik Debrecenben

A bálok legzajosbika?

Taposott tyúkszem, rongyolt gallér,

Tört pezsgőspalack, gyűrött gavallér,

Szívedben a mámor

Édesbután forr,

S mikor jön a fizetőpincér,

Kinyújtod az ujjad négy princér,

S elbosztonoznál, mint - a kámfor.

Viszont az idei idény

Is szép lett. Örömeit én

Hadd sírom el, jött Nikita

Egy háborúsat rikita

Lelőtt egy szép török határfináncot,

S erre a Balkán

Rákezdte nyalkán,

Amíg el nem únta, a táncot.

Nézi Európa, s szegény feje reszket,

De én csak nevetem eztet,

Mert a kitünő Máthé Gyula

Hősi bátorságra gyula,

S itthagyva a színtársulatot,

Nagyszerű békeakcióba fog.

Lemegy szépen a balkáni harctérre,

S piros arccal, mint egy pipacs,

Kijelenti, hogy az egész Balkán

Ripacs.

Erre a Balkán nagy ijedtséget fejt ki,

Szerbia a kikötőt elejti,

A szegény, megoperált Prohászka

Kebléből kitör egy fohászka,

S csend lesz.

Több táncvigalmat az idén,

Hálistennek senki se rendez.