SZIBINYÁNI JANK

Ritka vendég Rácországban

Zsigmond a király, a császár:

Jól fogadja István vajda,

István, kinek apja Lázár:

Hét egész nap látja dúsan,

Becsülettel, emberséggel;

Nem felejti, ki a gazda,

S nem felejti, kit vendégel.

Majd vigasság: zene, tánc, bor

Tartja ébren a földházat,

Majd ujudvar, öklelés áll, -

Hangos erdőn nagy vadászat:

Száz tülök szól, hajt az eb s pór,

Nyomja össze a vad berket,

Szorul a rés, a lovag lés,

Íja pendül, ménje kerget.

Áll a hajsza, vége-hossza

Nincs vetélgő hetyke dicsnek:

„Magyar a magyar” Zsigmondnak,

„Szerb a szerb” Lazárevicsnek;

„Ámbár - mond ez - udvaromnál

Van egy apród, csak parányi:

Az magyar lesz!... Erdély szülte,

Neve Janko Szibinyáni.

Hallod-e Jánk”...! Ím azonban

Zörmöl a gaz, reng a sűrü:

Nagy csikasz vad ugrik föl, de

Visszaperdül, mint a gyűrü -

„Hallod-e Jánk! ím királyod

Szeme látja, - s ez jutalma,

Hogy te nékem azt a farkast

Megkeríted élve, halva.”

Rövid a szó, - gyorsan hangzó

Kísérője büszke jelnek:

De sokallja, meg se hallja,

Már nyomúl a hősi gyermek.

Hol királya, még a tájra

Szeme egyszer visszalobban,

S a vad állat meg sem állhat:

Mind szorítja, űzi jobban.

S majd a róna sorompója

Nyílik, amint hajtja ménjén,

Majd eltűnnek a sürűnek

Lombos, ágas szövevényén.

Itt gyalog száll, - paripája

Fel s alá nyerít gazdátlan;

Szóla Zsigmond: kár volt, mégis!...

Szól a vajda: semmi! bátran!

Jank azonban mind nyomon van:

Le, a völgynek, fel, a hegyre,

Vadcsapáson, vízomláson

Veri, vágja, űzi egyre.

A vad olykor hátra horkol,

Foga csattog, szája résnyi,

Majd, mint vert eb, kit hevertebb

Ostor üldöz, szűköl és nyí.

Már az állat piheg, fárad,

Nem az ifju, noha gyermek:

Martalékát addig űzi

Míg ledobban s vár kegyelmet.

A királyhoz és urához

Rabul vonja, szégyenszemre;

Szól a vajda: ez nem első!

Szóla Zsigmond: „Istenemre!...

Tartom a just e fiúhoz!

Enyim a fa, az gyümölcse:

Visszakérem. Te kegyelmed

Ebben most már kedvem töltse.”

Nem oly hangon volt ez mondva,

Hogy sokáig, vagy hiába...

Így kerűlt Jank Szibinyáni,

Zsigmond király udvarába.

Ott idővel karral s fővel

Isten után vitte sokra;

Másszor is még, többször is még

Járt vadászni farkasokra;

Mint védője a keresztnek,

Megrontója büszke tarnak,

Idegen nép hőse is lett

Derék hőse a magyarnak.

Most is vallják, egyre dallják

Szerbhon ifjai, leányi,

Guzlicájok hangja mellett:

Ki volt Janko Szibinyáni.

De a magyar ajakon is

Neve, híre általános:

Mert hisz él még... él örökké

A dicső Hunyadi János.