SZIGETI EMLÉK

Csókolóztam a Margitszigeten,

Ó, drága, félszeg, régi eset -

Tanár úr voltam, lelkes és sovány,

S egy kisdiákom meglesett.

A diák most egy színház rendezője,

A haja ritkul. És tűnődve látom

Rosszkedvén s vénlegény-tempóin,

Mily messze lehet az én ifjúságom!

De a szigeten ma sem mások a fák,

S az édes légben valahogy ott maradt

Sűrű arany napfénybe konzerválva

A régi, boldog pillanat.

S hiába volt sok rossz vihar,

Kopár ősz s hulló szerelem -

Elcsöndesülve a lombok alatt,

Ha utam néha arra terelem,

Megbúvok a kedves padon,

S mohó ajkamra messzi íz tolul,

Mintha kedvenc befőttjét csemegézné,

Újra gyerekké válva, egy ál-mogorva úr...