SZIGETVÁR

Láttam veszélyes tájadat, oh Sziget!

Előttem állott roskadozó falad,

Előttem a múlt kor csatái

S gyászba borúlt ege Hunniának.

Itt késve mérgét nyelte az agg török;

Itt táboroztak népei dölyfösen,

Ott fenn erős, de számra kisded,

S győzve fogyó hadaink tanyáztak.

S onnan, ha kellett; mint az egek nyila

A záporoknak vad zuhanási közt,

Csattogva, sujtva, száz halálban

Törtek alá rabölő haraggal.

Kétszázezerrel víva meg egy marok

Népség s vitái győztösek annyiszor,

De ah! - borúlj el gyászhozó nap! -

A diadal közepett enyésztek.

Vagy mely tünő fény leng szemeim felé?

A csendes éjnek rémi talán? - Vagy a

Fagyos halálnak váza, vagy bús

Képe az ősi idők fiának?

Oh Zrínyi roncsolt képe, te vagy! Dicső

Hős hajdan a vérfergetegek között,

Rémítve villogsz most előmbe

Századaink sanyarú korából:

Duló vasat tart rettenetes karod,

Elszánt komolyság terjedez arcodon,

Lelkedben a szép hír, boszúság

És kitörő harag ég szivedben.

Mert vesztegelnek társaid a mezőn,

Csatátlanul, rosz, gyáva tanács miatt,

Míg téged a veszélyek útán

Sírba viszen csapodár szerencse.

Te a hazáért halni tudál; dicső!

Mi nem tudunk már érte csak élni is;

A támadó nap tudja, látja

A szomorún nyugovó, bününket.

Mikor szününk meg bor, szerelem között

A hon virultát messze felejteni?

Mikor kerülhet vissza a künn

Elpazarolt arany és dicsőség?

Hajh elközelget majd az enyészet így!

Eltörli a nép bajnoki tetteit:

Megdőlnek a fajult vitézek,

Sírjai hős eleik nevének.