SZILVESZTER-ÉJEN

A vén sirásó haldokol:

Vígan tehát ágya körül!

Ki annyit sirba fektetett,

Most a sor őreá kerül.

Hajrá fiúk! ez a pohár

Az elfolyt nyolcszáz-ötvenért!

Kivan, - nincs egy nap híja se -

Bohó, ki többet is remélt!

Már ezt leőrtük, úgy ahogy,

Ami kevés még hátra van,

- Habár csak ellentétül is -

Virrasszuk dal között, vigan.

Hajrá fiúk! ez a pohár

Ama békés türelemért,

Hogy a halandó újba kezd,

Ha egy rossz ó-évet lemért!

Hányan vagyunk, kik a sorstól

Rongyot kapánk élet helyett,

Mégis, mivelhogy nincs különb,

Hordjuk biz azt, amíg lehet!

Hajrá fiúk! ez a pohár

A szenvedő embernemért,

Mely várva tűr, csalódva hisz -

S túl birja élni a reményt!

Zörgetnek a ház ablakán:

Egy vak madár az, mely repűl,

A förgeteg; - mint fiú, esik!

Maradhat! tágasabb kivűl.

Hajrá fiúk! ez a pohár

Azért, ki bujdokolva jár

És nincs, hová - egy ilyen éjt

Kihúzni - hajtaná fejét!

Mit bánjuk, hogy lejár az év!

Énekre ajk és táncra láb!

Használja, ki mozogni tud,

Ezt az előnyét legalább.

Hajrá fiúk! ez a pohár...

Föl a kehelyt, koccantsatok!

Csörgése szóljon, hogy kikért,

És szóljon az, hogy hallgatok.

Vígan! az ó év haldokol,

Nevessünk mint örökösi, -

Pedig bizony semmit se hágy

Annak, ki végpercét lesi.

Hajrá fiúk! ez a pohár

Az évért, mely kiszenvede;

Emléke fönn lesz holnap is...

Egy kis mámor futó köde.