Színház

By Gyula Juhász

Remegő vállak tündöklő havából

Diadémek mély fénye fölragyog.

Sötét bíborban ég a büszke páholy

S én lázadó láz betege vagyok.

A kikelet künn már hangolja húrját

S ujjongni fog az erdei zene,

De engem mély tavaszi szomorúság

Színházba űz, bár napfény kellene...

Már cseng a kard, már csendül a motívum,

Acélos lesz a lég s a kikelet

Betör süvöltve s mindent eltemet.

A vad zenét beteg szívembe szívom

S míg a tavasz száll, száll s zenél ujjongón,

Egy váll haván pihen forrón a csókom.