Ó, SZÍNHÁZ

A karzat és a kakasűlő

e forró vértül forrva fűlő,

hol kiscseléd és kisdiák

figyelik a komédiát:

jól ismerik a lihegésem,

hisz övék voltam én egészen.

A zártszék és az öblös támlás!...

Ó, hányszor ültem itt, e lármás

és lelkesűlő nagy tömegben

s a forró szemektül remegtem.

S a pirosbélű édes zsöllye!

Ó, hányszor gyúlt remények zöldje -

de fölsrófolták, jaj, a villanyt

s a drága misztikum elillant.

Ó, bársonyfészek: forró páholy,

mely édes a nő illatától;

ó, kis tükör a bordó plüssön -

mind azért van, hogy szíven üssön.

Ó, zenekar, te langyos fürdő!

A tengerekrül csókot küldő!

Ó, karmesteri pálca - s vékony

aranycsat kis női derékon...

Ó, függöny s színpad! Könnyű selymek,

amelyek sohasem felelnek,

csak zöngve, sírva deklamálják

az élet örök, szent talányát.