SZÍNHÁZBAN

Langyos közelben, áldott puhaságban,

itt terülsz el leányan, haloványan:

te legtitkosabb, titkom, drága vágyam.

A félsötétben elsüppedve nem látsz.

Nyakad hevén ül egy vékony aranylánc,

mint selyemgyíkon villogó pazar ránc.

Fodros fejed libeg a lanyha fényben,

mint vad szeszély egy szende költeményben.

Ruhád redői égnek a setétben.

Az orkeszterben egy vad dal vonaglik.

Szájad kinyil, vállad meg-megvonaglik,

véred eleven gőze felmorajlik.

Egy lágy szinész egy röpke nőre pillant...

Most, most a szemed szenvedőn megvillant...

A függöny hull - fölsrófolták a villanyt.

Az arcod ég. Kis kezed bústudatlan

ott babrál még a csipkeforgatagban. -

Egy kéjes perc - és rám nézel nyugodtan.