Szíttál-e lassú mérgeket?

Szíttál-e lassú mérgeket, illatok átkait?

jaj, rosszabb, aki kába Szók mérgéből tudva szítt

melyektől elzsibbad az ész, és megőrül a Tett -

ó, kárhozat, kiben a szó először született

az ábrándokbahurkoló, álomharanghuzó,

biborszinű, tömjénszagú, trombitahangu szó.

Haza... Szabadság... hallod ezt? ó ember! messze fuss,

mert ellenséged aki szól, zsarnok és háborus:

mert minden édenek neve vad poklokat büvöl

s Kasszandra átkát gúnyosan visszárul veri föl

Hazánk, harsan, s már durva harc dúlja a drága tájt,

s új tusa borzadt oka lesz, ha ki békét kiált.

Eszmét neveznek - és a föld bitókkal fölfakad;

jövőt - és viszik halni már a gyönge fiukat

népjavát - s a nép új nyomort lát, újabb szenvedést;

emberközösség: pompa-szó! de kerüld mint a kést;

szabadság: ez még csábosabb; de vigyázz, ki ne mondd,

mert súlyosabb bilincsbe fogsz botolni majd, bolond!

Ó, varázs van a szavakon, hogy a Teljesedés

fordítva értse mind, s legyen elátkozott vetés,

hol a konkolyt arassa az, ki a buzát veti,

s szive melegjén ölyvtojást költsön a gerle ki.

Ember azért, ha jót akarsz, tanácsom megfogadd

és köpd ki fogaid közül a véres szavakat, -

sőt hogyha érzed, hogy a szó, ez álnok gyűtövény,

ártatlan is, csírázni kezd lelkednek mezején,

égesd föl inkább a mezőt, és legyen kételyed

tikkadt és izzó, mint a láng száraz mező felett.