SZIVEMHEZ.

Mi lelt megint

Szivem, te nyugtalan?

Ezer bajom

Van véled untalan!

Könnyű neked,

Könnyű kötődni benn;

Künn a világ

Koránsem úgy megyen!

Szegény fejem

Sujtolja annyi gond:

Kenyér után

Futok, mint a bolond!

Könyűt facsar

Szememből tűzhelyem:

A holnapon

Töröm ma a fejem.

S te, mit mivelsz?

Égben ábrándozol!

Tudj’ a manó,

Hol nem kalandozol!

Üss’ a guta

Azt a sürű sohajt,

H a hideg

Konyhára mitse’ hajt!

Nem tetszik a

Patak s kies határ;

Nem a falu

S jámbor lakói már;

Borúlt az ég,

És törpe a halom;

Szűk és hideg

Neked szerény lakom.

De álmodol

- Üzvén árnyékokat -

Örök tavaszt,

Tengert, hegyormokat,

Szabad hazát

És boldog népeket...

Beteg szivem,

Jó, hogy nem értelek!

Bár a dolgot

Megszokta két kezem:

Szegény vagyok,

S gyakran megéhezem;

S te, szép leányt

S szerelmet emlegetsz!

Ily nagy bohó,

Szivem, hogyan lehetsz?

Még éjjel is

Tőled nem alhatom,

Még akkor gyűl

Veled meg a bajom!

Csalképeket

Kergetve untalan,

Előtted hir,

Babér, szerencse van!

Nem mondom én,

Gyötrődöl eleget!

De hasztalan,

Nincs benne köszönet;

Mert a világ

Koránsem úgy megyen;

Ne álmodozz’

Jó szív, eszed legyen!