Szobafestés

A sodronyok bús bordaként merednek.

A rézágyon tótágast áll az asztal.

A falak most vetkőznek, nedvesen,

hidegen és csúnyán, mint a halottak,

akiket már kidobtunk. Bennem is

vetkezés folyt ma. Mily szenny, mennyi titkon

repedt vakolmány hullik s gyűl a zugban:

s könnyes-csupaszon állok itt. Ne nézz rám!

Tegnap még szabad dombon álltam; ízes

szellőket nyalt a nyelvem; és a szellők

keresztüljárták lelkem, s szertevitték

a régi szennyek gőzét; más ma itt!

Óh mennyi szenny és mennyi gőz! Alighogy

falak közé kerültem, összetorlott.

Csak ez az egy íz ül már nyelvemen

a hideg, nedves, szemcsés mész ízével.

S nézem a festők munkáját. Ki tudja,

milyen munkát végez bennünk az Élet!

Óh festő, jól kapard a régi színt le,

mert átüt, mindig átüt, mindig átüt,

s szennynek izzad ki majdan ami dísz volt,

mint a gyerekkor színe életünkön,

míg a Halál jövend a Vakaróval

s nedves ecsettel. Kedvesem, ne nézz rám!