Szoborleleplezés

„Valahányszor szemfedő borul a testre, mindannyiszor lepel hull le a lélekről. És ha ez a lélek nagy és fényes gondolatok hordozója volt, akkor a temetés nem gyász, - hanem diadalünnep, mert hiszen szobor-, azaz lélekleleplezés”. Prohászka

Mi történt itt, mi is ment végbe hát?

Egy állvány letört. Gerendázatát

Az ácslegények szerteszéjjel vitték.

Egy állvány letört. Ennyi az egész.

Most páncél nélkül fénylik a vitéz,

Pajzsot nem hord és dárdát nem emel.

Egy állvány letört. Ennyi az egész.

Egy állvány letört. S lehullt a lepel.

Itt állunk pusztán, mezítelenül.

Itt állunk pusztán, csak lélek vagyunk.

De megláttuk, mi rejtve volt belül,

Megláttuk halhatatlan alakunk,

Márványbavésett, örök önmagunk:

Ez a márványarc talán int és vádol.

De benne hősök kiáltása dermed

És róla bölcsek mosolya világol

És rajta költők álma ünnepel.

Ez arcot rozsda nem fogja, sem átok, -

És elmulhatnak tőlünk a világok -

De ez nem múlik el.