SZOCIALISTÁK [2]

Le a kapitalizmussal! Hatalmat, húst a dolgozóknak!...

A tőke szennyében gázolunk, kedves fegyverünk böködi tomporunkat -

Böködj, böködj csak szüntelenül, kedves fegyverünk,

hadd tudjuk meg újra és újra, hogy véletlenül, tusa nélkül csatát nem nyerünk.

Nem sietünk, erősek vagyunk, rengeteg az elevenünk, a halottunk,

tanácsot állunk a dombon, melyre pincéből, bányából, kubikos gödörből feljutottunk -

viszi az idő a ködöt, tisztán meglátni csúcsainkat.

Viszi a ködöt az idő s az időt mi hoztuk magunkkal,

hoztuk harcunkkal, tartalék nyomorunkkal,

a kenyérrel, mely megpenészedett, amíg a munkás megszeghette,

a kásával, mely megdohosodott, amíg a munkás megfőzhette,

a tejjel, amely megsavanyodott, amíg a munkás köcsögébe belecsobbant,

a csókkal, amelyből cafraság lett, amíg a munkás fiatalába beledobbant,

a házzal, amelyből omladék lett, amíg a munkás beleköltözött,

a ruhával, amelyből rongy lett, amíg a munkás beleöltözött,

a szabadsággal, mely elnyomás lett, amíg a munkás megszületett,

a bőrszivarral, mely bagó lett, amíg a munkás felnövekedett, - -

a tőkével, mely munka lesz, míg megnő az inas

s kalapácsával odavág

világ!

ahol a legfehérebben izzik a vas!...

Vers, eredj, légy osztályharcos! a tömeggel együtt majd felszállsz!...

Te délre mégy, te nyugatra, én pedig északra, Elvtárs!