Szökevény, renitens idill

Puhaságig forró szőnyeg e napnak szőnyege: nézd,

hogy omlik rá keresztben az árnyak ájult hossza;

noha, mint tarka dunnákon a süppeteg pihenést,

a másolt lombok mozgó virágzata virágozza.

Mozgó, vagy alig is mozgó; csupán ha madár

száll fenn el az ágról: a szőnyeg mintája megrezzen

s arany mezején átsurran rézsut az árnyék-szárny -

óh! a madarat is csak az árnyáról tudja meg a rest szem,

és lomhán ugrik az árny után, mint kis kutyád;

az se csahol most bezzeg oly fürgén, mint minap ünnepkor,

mikor a kecskét ugatta, ki bamba-pedánsul ugy állt,

pofaszakállával, sandán, akár egy ingerelt professzor.

Ma is ünnep van? Mit akar ez a sok harang, sok harang?

Óh, a hercegpap halottan fekszik, üvegkoporsóban.

Vén kanonokok vonulnak a várban, és giling, és galang,

s hinta-palinta - s mi lengünk a hang-hálóban.

Igen - nem érzed? - mintha elkapna, lengene -

Röpülj, röpíts, mozgóvirágú, ezeregyéji szőnyeg! -

És balgán furdal e lomha nyár s halotti zene

hullámain így ellengni sodrából a zsarnok Időnek,

kiszakadva, ketten, kedvesem, s mindentől távol itt

- óh, szökevény, renitens idill szigorú századunkban!

(Jaj, ha széthasad a háló, vagy eltörik

az árnyék-ág, ami alattunk van!...)