Szól a trombita

Kilenc.

Távolról szól a trombita

s mélabús, nyújtott hivására

megvonaglik a levegő.

Mulatozásnak, bornak vége,

s szegény, szomorú, bús bakák

lecsüggedt fővel hazafelé mennek – –

Lábuk megtorpan néha, néha

és nagy keserűn hördül fel a “nem”!

Azután újra úr lesz a “muszáj”!

mert zúg, mert búg a trombita,

s szegény szomorú bús bakák,

robotos lelkű katonák

lecsüggedt fővel hazafelé mennek, ...

Én is jöttem a Kaszárnyából,

vibráló vágyak vidám katonája:

szemem kacagva, áldva néz szét,

szívom virágok drága mézét

és jelszóm: soha mit se félni,

repülni rózsás akarással

repülni színes szárnyalással

és mindig, mindig, mindig élni! – – –

Akkor egy távol toronyóra

Komoran kongva

Kilencre kondul

és felsikolt a trombita.