SZŐLŐHEGYEN.

Pusztítja a phylloxera

A hegyet,

Itt bizony már szüretelni

Nem lehet.

Az ördög leszüretelte

Egészen:

A magyarnak, hejh szegénynek,

Többé bora sem lészen.

Ide s tova eltelik majd

Négy század,

Hogy a magyart emészti a

Búbánat.

Küzd a sorssal, küzd magával,

Hiába:

Félig győzi, s visszaesik

Ismét régi bajába.

De bajában, de bujában

Volt bora,

Vigasztalta, enyhítgette

Mámora.

Bele fojtá mind a kettőt,

Úgy vigadt,

Sírva vigadt, vígan búsult,

Szíve majd hogy megszakadt.

Ezután már bor nélkűl kell

Megélnünk,

Józan fővel küzdenünk és

Remélnünk.

Beh nehéz lesz... Kisértsük meg:

Hát ha tán,

Mámor nélkül, jobban tudunk

Segíteni a hazán.

Bizakodás, csüggedezés

Ide hagy,

Munka súlya meg nem ijeszt,

Bár mi nagy;

Megtanulunk várni, tenni

Mikor kell,

S amit teszünk, meg is tesszük

Egész szívvel, lélekkel.

Adja Isten!... Ide azt a

Poharat,

Igyunk egyet abból, mi még

Megmaradt.

Vigadjuk ki régi módon

Magunkat,

És új módon győzzük le majd

A mi régi bajunkat.