SZOMORÚ BIZTATÁS

Vesztedre mégy-e ily örömest? vagy a

Tündér reménység biztata újolag?

Oh, annyiszor megcsalt ez immár

S búslakodást hagya tört szivedben.

Csak menj, ha nyersz, nincs embere boldogabb

A nagy világnak mint te; ha vesztesz, ah

Akkor kiállta szíved a bajt

S aggodalom nem emészti többé.

S a mindeneknél oly iszonyú halál

Vázképivel nem lesz iszonyú neked:

Ohajtva dőlsz rá, míglen élted

Lángja hideg kebelén elalszik.

Csak menj, különben sincs napodon öröm,

Kétség remény közt ingadoz életed:

Ez biztat és csal; az dühödten

Dúlja szorúlt kebeled nyugalmát.