SZOMORÚ HITVALLÁS MAGAMHOZ

Pók, pók, kerge pók, én,

Ki nem tudom befonni magam

S ki nem tudhatok kiszállni sem

Szilajan.

Mint magamat, úgy sajnálni,

Csak mást volna szép,

Üres fazék

A lelkem s nem elég a könnyem.

Sohse voltak a pillanatok

Ilyen szörnyü évek

S hogy vagyok:

E bűnöm még így nem utáltam.

És sohse volt e rettenet,

Hogy utált magamat kell becéznem

S így biztatnom:

Hiszek neked.