Szomorú játék

Az élet mozgószínházában ülve,

A hallgatag sötétben nézem én

A karmester botját, hogy leng az űrbe,

Míg perdül a vad álomköltemény.

És hallom, a hegedűs hegedűje

Hazug, akár lelkemben a remény

És látom, hogy szürkülve és elnyűve,

Mint rohanok a roppant filmen én!

Ó más zenét e szomorú játékhoz,

Vagy más játékot e hazug zenéhez,

De siket a zenész s a film nem érez.

Csak várok én a mély, komor homályban,

Kifáradt néző, kénytelen játékos,

Amíg kihúny a fény s eltűnik árnyam!