SZOMORÚSÁG ANTEUSA

Miért van az, hogy nékem az öröm

Örök, kemény harc és keserves próba?

Belészakad a szív, fog és köröm,

S ha győzök, azt is fél-elájulóba’

Érzem csupán, visszalankadva már,

Hol süppedő ölébe vár

Fekete, tág

Szomoruság!

És sírva érzem:

Csak akkor élek, ha vérzem:

Jaj, ferde, bús

Holt Anteus,

Kit a kemény, víg Herkules

Egy percre felkapott öles

Karjaiba, megfojtott és elejtett -

S most zúgott kéjjel ébredek a rejtett

Vak, vak rögön,

Mely örököm...

Vajon milyen lesz, majd ha végül,

Utolsó menedékül

E zűrös lét után a jó Nihíl

Kapuja nyíl?

Ha nem kell senki már, és senkinek se kellek,

S testem eloszlik,

És lelkem is szelíden véle foszlik,

Mint egy bolondos áprilisi felleg,

Mely sírt sokat -

Mit tartogat

Akkor a végső pillanat?

Látom majd Isten távoli szemében

Megcsillanni egy legördülő fényben

Szomorúságomat?