Szonett [2]

Bizony nehéz út a művészet útja,

Én vallom ezt, ki túl az út felén

Már ballagok a régi nótát fújva

S derűs lemondón látom: nincs remény.

De szép az emlék, mely az ifjúságból

Felém ragyog, mint áldozón a nap,

Ha már tüze csupán pislogva lángol,

Melege annál barátságosabb.

Az emlék megszépíti bánatunkat

És bánatunk lassan emlékre válik

S míg eljutunk szép csöndesen odáig,

Hol ránk várnak a régen múltba húnytak:

Ifjú mosoly és rózsa még akadnak,

Visszfényei a tűnő alkonyatnak!