Szonett Cseresznyevirághoz

Egy este, régen, nagyon este volt.

Lecsukták a fényes üzletredőket

s mint árva vad, ha mély vadonba törtet,

fáradt lábam elszántan kóborolt.

Az est öli az egyedül-levőket,

lelkükbe halált-váró mérget olt –

Egyszerre csak valaki rám hajolt

s egy lélek-csókot kaptam akkor Tőled,

testvérek lettünk, ugyanaz a lélek.

Bús-egyedül az est uccáin át

azóta fázom és borzongva félek.

Magányos percem mind szívemre vág:

Hamar múlik a tavasz és az élet

s hamar lehull a cseresznyevirág.