SZONETTET NÉKIK!

Szonettet nékik! Ölelkező rímmel!

Kanyargós, langyos, vajas, lágy szonettet!

Csiklandni bőrük a megőrült hímmel,

ki gyöngynek látja a soványt s molettet.

Szonettet nékik! Szókból s szöges szíjjból!

Szíjjat a rózsaszín transzmissziókra!

Repüljenek, mint karcsú nyíl az íjról,

a kényszer tüzében született csókra!

Szonettet nékik! Kéklő acélláncból!

Amely a keblük vajlepényén táncol

és leszalad a hasnak sima zsírján...

Szonettek ők is, tűkből összeróva,

berejtve hímes, selymes takarókba

a férfi nyoszolyáján és a sírján!