T. CZINKE ÚRNAK

Egy boldog észnek messzeható tüze

Villám sugárral fejti ki a homály

Irígy öléből rég nem ismért

Kincseit a henye századoknak.

Természetünknek titkaiból sokan

Tisztább világot hoznak az ég alá;

Ez számmal, és csekély jelekkel

Fölhat az égi utak nyomába,

S tovább halad még, mint ki egész korát

Éltének a föld utjain éli el;

Amaz vasával dúlva száguld

Várasokon, hegyeken, mezőkön:

Bátor szivének hódol az alvilág,

Kitér dühének minden: erőtelen

Hatalma egy félénk Királynak

Nem szegi meg szabados menését.

Rettegve jár, kel kincsein a fukar,

És már csak éltét félti, ha látja őt.

O nagyra termett lélek ez! - sőt

Még az is, aki hadát dicséri,

S eltelve gőgös képzetivel zajos

Lelkének árját versiben önti ki,

Rest földe gőzén túl az ormok

Napratörő sasaként kerengvén.

De mit tesz ez mind? Gyakran igen komor

A bölcs, s kietlen minden egyéb nagy ész,

Ha csak fölöttünk jár s szivünkhöz

Nem rokon árjaival csapong el.

A had vezérét hírdeti kürtjein

Inségre jutván sok nyomorúlt csoport,

És gyakran, haj! csak így terűl el,

Nagy neve a szomorú nyomokban!

Ember! tebenned még nemesebbek is

Találtatók: a szív födi őket: az

Őszinte, jó szív, mely nagyobb kincs

Hogysem elég jelesen nevezni

Képes lehetnék. Ámde ne csapj tovább

Áldozni készűlt érzetem: itt leled

Kedvelt Tanítód jó szivében

Tárgyaidat: nosza szótlan áldozz!