Tabán.

Hová, hová, te szép leány,

Ily későn, ily magányosan?

“Hol Vezekény, addig megyek,

A kedves ott temetve van.”

Itt Vezekény, itt a halom,

Mely sok nemes hamvát fedi;

De hagyd e helyt, a holtakat,

Sem köny, sem bú nem költheti.

“Vitéz, vitéz! az eskü szent,

Hiába küzd a zord halál:

Ha majd éjfélt üt a harang

Ébred Tabán s karomba száll.

S hervadjak bár hűs ajkain,

Hős mellett szép álom lebeg,

S hűségem e szelíd hitét

A zordon éj sem rázza meg.”

Nem úgy, nem úgy, te szép leány,

Hűségednek szebb sors virúl,

Majd a kedves meleg karján

Szíves megint új létre gyúl.

Tabán még él s eskűje szent,

Habár vesztett sok vért, időt;

Hajdan szivén, hajdan szaván,

A hol győzött, ismerd meg őt.

Tabán vagyok, s uton feléd,

Ébredj lelked merűltiből. -

S egy pillanat s kéjrezzenés,

A két hű szív egymásra dől.