Táborban

Hej, azért van lábam, lábam,

Hogy a csárdást járjam, járjam;

És azért nőtt a balkarom,

Hogy öleljem a galambom;

De a jobb meg azért terme,

Hogy hazámat védelmezze,

Dicsőségért, szabadságért

Pazarolva ontsa a vért,

Vért, melyben keresztelkednek

Fiai a dicsőségnek,

Vért, melyről Krisztus tanított,

Hogy lemos százados átkot.

Hej, azért van szám, azért van

Hogy dalolhassa a nótám,

És azért lett mellem, mellem,

Hogy rajt, bokrétám viseljem;

De a mellben szív azért van,

Hogy helyt álljon a csatában.

Jól áll sebhez a virágszál

Szebb az ének ágyúszónál;

Rólam is mond tán az ének:

Fia volt a dicsőségnek.

S hogyha elhordja is a szél

Síromnál lány sír, virág kél.

Hej, ha még ma meg is halunk,

Vigadtunk már és csatáztunk,

Mindennap fegyverünk éle

Lapot írt a történetbe.

Míg apáink megvénültek

S nem tudják, hogy minek éltek;

Sokat küzdöttek, fáradtak,

Pályabért még sem arattak.

De tisztesség! ők neveltek

Szabadságnak, dicsőségnek,

S most is, hogy a honnak adtak,

Nékik csak könnyek maradtak.