TALÁLKOZÁS GINA KÖLTŐJÉVEL

Hahó, éjszaka van,

Zúgó vadonban őrület-éj,

Hahó, ez itt a vaáli erdő:

Magyar árvaság,

Montblank-sivárság,

Éji csoda és téli veszély.

Hahó, a lábam félve tapos:

Amott jön Gina és a költő

És fölzendül a vad Iharos.

Csont-teste vakít

A nagyszerü vénnek,

Ginát vidáman hozza kezén,

Hahó, Gina él.

Engedd a kezedről:

Ez az én asszonyom,

Az enyém.

És zúg az erdő, Gina remeg.

Léda. Kiáltok.

Léda. És néz reám

A csontváz-isten, lelkemnek atyja,

Néz és nevet.

Fölém mered csont-karja

A homlokomig, simogatón, felém

És az erdőn kigyullad a fény.

Hahó, száll Léda, Gina fut

S a fák közt az örök egyedülség

Bús, magyar titka zúg.

Hahó, őrület-éj.

Szent csont-lábakhoz

Vergődve esem

És zúg az erdő sorsot-hirdetőn,

Félelmesen.

S homlokomon simogat kezével

A Montblank-ember,

Én szent elődöm, nagy rokonom

S itt érezek

Egy szent kezet azóta mindíg,

Egy csont-kezet

A homlokomon.