Talált rózsa

Virága édes szerelemnek:

Az út porából fölemellek,

Rideg kedély volt, fogadok,

Ki téged így eldobhatott.

Ki rád tekint, forróbban érez.

Eldobni téged, lehet-é ez?

Jer hát ide szivemre, jer!

Ne a hideg földön heverj.

Pompája teljes még a nyárnak,

S téged már haldokolni látlak.

Ki se lehelted illatod’:

S leveleid’ már hullatod.

Szegény virág! jer, én megértlek,

Az én szivem rokon tevéled.

A sors könyörtelen keze

Virágkorában tépte le.

Most hervad, mint te, eltiporva,

Ifjan, részvétlenűl a porba’,

S nem akad senki, senkisem,

Ki fölemelje szeliden.