TANÁCS.

Tanuld meg e leckét, barátom:

Nem lenni de látszani csak!

És boldog lészesz e világon,

Uralkodol királyilag!

Im: nyegleség, mely mitsem átall -

És fénye mellett hasznai...

Gúny és nyomor, valódisággal:

Válassz! - könnyű választani!

Szép élni békében, homályban,

Nem lenni nagy próbák alatt;

Szebb és legszebb: felkelni bátran,

Gazt verni, védni igazat;

De legjobb így zajongni: jellem

S szilárdság mindenek felett!

És nagy bölcsen mindig szél ellen

Forgatni a köpenyeget.

Ez a világ egy nagy beteg-ház,

Hol annyi ember képzeleg,

Hőst, dúst s irót csinál az agyláz,

Vannak itt grófok, hercegek;

Rögeszméjénél fogd az embert,

Mint ártó műszert a nyelén,

S vezetheted, - ha addig nem ment,

Orránál fogva könnyedén.

Csak légy törvényes: azt ki kérdi,

Igazságos vagy-é vajon?

A bölcs ő dolgát tudja s érti:

Más otthon, más a piacon;

Sok ember lett gyors fordulóban

Rosz, jó, meg’ rosz, amint szorult...

Hisz a világ nem ad méltóan

Sem pelengért, sem koszorút.

Ha költő vagy: csak tüszkölj, tombolj,

És légy üres, - hangzó az űr;

Széppel, szabállyal mitse gondolj!

Nem is szellem, féket ha tűr...

A patak is csekély vizével

Malmot hajt és nagy zajt csinál,

Mig a tengerszem mélységével

Csendes a bérc szikláinál.

Mint pap, csak ezt mondd mindig: oh! oh!

S forgasd az égre a szemed,

Sohajts hosszúkat, mint a fúvó...

S a hívek lelkét megveszed!

Csak szót, szót, lengőt, pengőt, cifrát...

Csak füstöt, nem zsarátnakot;

S meglelted a hiresség nyitját

S a nyegleséget áldhatod.

Bár ki s mi légy: csinálj tolongást,

Dobszó mellett áruld magad!

És drágán fogsz elkelni, meglásd...

Mert vak s bolond mindig akad.

Közöld jól a vágást, hogy átjuss

A nyaktörő uton, tetőn:

Derék ember maradt Pilátus,

Mig a szent felfeszítve lőn.

Tanuld meg e leckét barátom:

Nem lenni, de látszani csak,

És boldog lészesz a világon,

Uralkodol királyilag!

E tudományban nagy haszon van,

Aranyat érő szók ezek;

Kövesd, ha tetszik! - Én azonban

Nem követem, bár elveszek!