TÁNCOK

Ólmos, fekete, dobbantó lábbal

ott táncolok a szíveden.

S nehéz ütemét a mi dalunknak

búkösöntyűimmel kiverem.

Síma szívednek csillogó lapja,

rengő pirossa porzik bele.

Hajladozó kis kebled havára

átsüt a táncom mély üteme.

Reggel minétnek lágy figurája

bomlik szivedre lábam alól;

pihent csipőd még párna cibálja

s érzed: lihegnek már valahol...

Tükröd kivonszol a szűkszinü ágyból,

lágy-meleg formád rajta marad.

Táncom beléhajt csöndes battisztba,

s bálnak, minétnek látod magad.

Délfele szíved hintaja: kebled

dagadó ívben izzik felém.

Lángoló lábam véres ütemre

száguld keresztül szíved telén.

Estefelé már jönnek az árnyak;

eljön Beethoven s ő muzsikál:

lábam bokáig süpped szívedbe -

már ez a tánc a gyáva halál.

Sarkam kiserked éjjeli órán:

Salome tánca szíveden ég.

Érzed: kisenyvedt minden inam már

s kérdem: a táncot járjam-e még?

Keskeny, kiszáradt nyelved elájul,

vállaid éle összerogyott.

Szívedre ontod forró tíz ujjad

s szédülő lábam most lefogod.