Tanítónő a végeken

Egy szürke és hervadt faluba láttam,

A tót hegyek közt árván, csendesen,

Verbéna fonnyadt kicsi ablakában,

Szívében egy távoli szerelem.

A büszke Pestről jött a bús határra,

Egy zongora volt minden vágya itt,

Egy álmodozó hangszer a szobába,

Hogy játssza rajta Schumann dalait.

Hogy játssza rajta eljátszott szerelmét

És a szegény, kicsúfolt életét

S hogy játsszon véle sok, bús, boldog emlék...

Elvitt idő és elvitt messzeség,

De sokszor gondolok rád, karcsú, szőke,

Reménytelen, kedves Hamupipőke!