Tantalusz

Szeretek élni! Vonz az élet,

A szerelem, a dal, tavasz.

A merre vágyakozva nézek,

Ott csak villámlik, nem havaz.

Valóm, minden csöpp vér eremben

A boldogság után eped.

Ki tehet róla?... úgy születtem,

Azért boldog még sem leszek.

Talán, mert mindig messze vágyom

S csak ép az nem kell, a mi van.

Az árnyékból a fényt imádom,

S hol más sír, én járok vigan.

A szélcsend, ha czikázva villám

Meg nem szakítja, untató;

S a nyár pompáját el se birnám,

Ha nem követné fagy s a hó.

Megúnok mindent mi enyém lett;

Csak vágyam nem pihen soha.

Csak sejtem, szomjazván az élvet,

Az üdv eltévedt vándora.

Örökké igy bolyongva éltem

Le életem legszebb korát.

Virágot tép mindenki; én nem!...

Az élet-átok űz tovább.

Látok sok bájoló vidéket,

Szendén mosolygó lányokat,

Feléjök hajt a vágy, igézet...

S a czélnál giz-gaz, köd fogad.

Ajkamat éri majdnem, érzem,

Gyümölcsöd, ízes enyhület;

De ép mint a görög regében,

Megkapnom, ah, nem, nem lehet!

És így lesz ez, tudom, hogy így lesz!

Ember vagyok: nem változom.

Epedni mindig: sorsom ím ez,

S tünődni elszállt álmokon.

Nem volna-é jobb, ha megállnék,

Hol egy biztos zugot lelék;

És nem kutatnám, hogy mi vár még,

Hány új csalódás, veszteség?...