TAVASSZAL.

Vídul a föld ábrázatja,

A jó Isten megmutatja

Néked ember, hogy szeret,

Adván újra kenyeret!

Gazdagon rügyeztek a fák,

S majdan bimbaik kinyitják;

S őszre, termett ágai

Földig fognak hajlani.

Télen által kik megéltek:

Járnak már a dolgos méhek;

S nem soká a puszta sejt

Méztől leszen drága, telt.

Szemzik már a szőlő-tőke,

Örvend szivünk jó előre,

Mikor hordó, átalag

Musttal telve állnak.

A meleg hó lágy pelyhében

Megmaradt az őszi szépen;

És ha nem jő rá csapás:

Vidám lesz az aratás.

Eregesd ki a jószágot,

Készíts ekét, készíts jármot!

Szánts, vess, - törd az ugarat.

Aki nem vet, nem arat.

Munkásság az élet sója,

A romlástól mely megójja;

S csak az, aki nem hevert:

Várhat áldást és sükert.

Ne légy mégis vak reménnyel!

Okosan nézz őszre széjjel:

Az esztendő mit adott?

- S nyugtán dicsérd a napot!