Tavasz előtt

Már sejtem őt, ha a lágy alkonyatban

A felhőt nézem, mely violaszínben

Valami távol muzsikára ballag

Egy ismeretlen rétre, messze innen.

Már sejtem őt, a kedves, ifjú szépet,

Ki eljövendő, de még szunnyad egyet,

Most készül bársony és smaragd zekéje

S a barna föld ölén dús haja serked.

Már néha sóhajtása száll s nyomába

Fölneszel avar ágyáról az erdő

S a jegenye, a komoly, ősi strázsa

Már tiszteleg felé, ki eljövendő.