Tavaszi szél

Tavasz van, vagy tavasz se még.

Ez a nap olyan fiatal,

mint kislány arcán a mosoly:

szöveg nélkűli könnyü dal,

mely maga se tudja talán

hogy a témája szerelem,

csak a világba mosolyog

gyanutlan, csalva, szűzien.

Ez a friss nap se tudja még

hogy a földben zavart csinál

amely nem lesz se szelidebb,

se tisztább a tavalyinál;

sötét csirák kéjeiről

semmit se sejt; csak mosolyog

s édessen ömlik mint a must

mely bor lesz majd s égetni fog.

Égetni, részegíteni...

És úgy sugárzik ez a nap,

mint egy új eszme, csupa fény

míg nyájasan erőre kap.

Csupa fény, ígéret, jövő,

olyan mint egy szebb, új világ

tárt kapujának súgara,

mely felé úgy tolong a vágy,

mint fényszomjas gyerekcsapat,

vagy mint lesükből a sötét

csirák tolúlva fény felé

nyomják a vad fü késhegyét,

míg nemsokára proletár

zászlóit emeli a gyom,

mindent elöntve, mint király

csarnokát a forradalom,

ha elzengett az olvadás

vad ágyuharca, s a tömeg

győz; a virágok fölveszik

vérvörös jelvényeiket;

a jégparkett földulva rég,

a padló csupa sár, latyak...

Hol a szelíd és tiszta láng?

Tüzes diktátor lesz a nap.

Szentségtörőn s illetlenül

sáros csizmában egy paraszt

staféta futkos a nagy ég

kék templomívei alatt.

Csizmáját szárogatja és

hetykén fütyülve mond rekedt

szókkal tüsszögtetőn igaz

s félőssen betyár híreket.