Távolok üzennek...

Az életünkben vannak olyan órák,

Mikor balsorsunk vészharangja kong,

Mikor fekete arcú gyász hajol reánk

És messze, messze süllyedő hajók,

Amelyeken reményünk kincse süllyed,

Szemek, miket ajkunk csókolni vágy

S melyek örök álomba szenderülnek.

Oly kurta az üdv, oly tág a világ!

- S valaha majd aranyos naptüzésben

Megyünk egy tájon boldogan tova,

Egünk biztatva mosolyog le kéken,

Érezzük, szép perc, nem térsz meg soha

És váratlan szívünkbe tör egy álom,

Ólmos, kormos, kegyetlen, kusza gond:

Valaki végsőt sóhajtott e tájon

És ránk gondolhatott!