TÁVOLRÓL A MOSTBA

Úgy ötven évről nézhetni a Mostra.

Be boldog lesz, ki majd megmosolyogja

Vergődő, zűrös, mai életünket

S úgy látja, ahogy látni kellene:

Feltörni indult, tébolyos zene,

Lelkek nagy csődje, jövők szomjusága.

Be boldog lesz, ki majd messziről látja

S szól majd felőlük bölcsen, hidegen.

De ma szenvedünk mind-mind idelenn,

Magyarul pláne még különösebben,

Ki több jóságban, ki több őrületben,

De élni semmiképpen sem vidám.

Hát eloldalak, béklyós paripám,

Szaladj bele a meg nem ért Jövőbe:

Úgy fáj a Most és én úgy fájok tőle.

Be jó volna visszatekinteni,

Úgy ötven évről nézhetni a Mostba.