TEGNAPBA ÉLNI BELÉ

Delelő s fűtő búsongásnak

Rég kicövekelt határai,

Itt hagylak, lám, titeket is már

S adom szavaim nagy fájásnak,

Nagynál is mérhetetlenebbnek,

Mert nem tehetnék úgyse szebbet.

Mert nem tehetnék úgyse jobbat,

Mint a Tegnapba élni belé

S átkozni silány emberségünk,

Kit éltettünk és mégse jobbad

S ki ha lobbad: rosszabbra készül

S kényje szerint pusztul vitézül.

Óh, drága, véres szerűségek,

Be sokra is rá taníttatok:

Embernek lenni szégyen és csúf.

De mégis a régi Hit éget:

Marad Ember, a Régit vallva

S szavát egy Isten tán meghallja.