Telefonpózna

Elsorvadt, száraz ágai

Mint béna karok, kimerednek.

Telefonpózna lett a fa:

Hírhordozója embereknek.

S a többi közt kell állnia.

A többi mind faragott oszlop,

Legyalult, kinyalt, síma fa,

Olyanok, mint az udvaroncok.

Ezen még ott az ősi kéreg,

És van még benne büszkeség, -

S az erdőre még visszaréved.

Úgy bontja meg a többiek sorát,

Mint a fecsegő, léha népet

Egy sötétcsuklyás aszkéta-barát.

Az emberek a drótot hozták,

Ott állt, útban állt, kapóra jött,

Nem vágták ki - csak besorozták.

De rajta még az ősi kéreg,

A büszkesége megmaradt még, -

S az őserdőre visszaréved.