Téli alkony

Aranylanak a halvány ablakok...

Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,

fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,

a hósík messze selymesen ragyog.

Beszélget a kályhánál a család,

a téli alkony nesztelen leszállott.

Mint áldozásra készülő leányok,

csipkés ruhába állanak a fák.

A hazatérő félve, csöndesen lép,

retteg zavarni az út szűzi csendjét,

az ébredő nesz álmos, elhaló.

S az ónszin égből, a halk éjszakában

táncolva, zengve és zenélve lágyan,

fehér rózsákként hull alá a hó.