Temetés

Aranyosan és feketén döcög

Szent Mihály lova őszi fák között.

Az emberek megnézik csendesen,

Ki az, akinek útja végtelen?

És tovább mennek, mert az élet int,

Majd egyszer ők is jönnek erre mind.

Majd egyszer, ó, de addig áll a harc

És vár a győzelem, vagy a kudarc.

Majd egyszer, ó, de addig nem lehet

Sokat időzni a halál felett.

Menni, sietni és rohanni kell,

Versenyt röpülni még a többivel.

Csak egy gyerek s egy költő, két gyerek

Bámulja még tovább a szekeret.

A költő lelkében egy húr remeg

És rajta egyszerre fölzengenek

A végtelenség és a semmiség.

A gyermek is fölsóhajt: Ó, mi szép!