TEMETÉS.

Néma hölgy fut a nagy éjszakán,

- Karján kisded, - arca halavány.

De fény villan,

Mit a szem vete...

Zajgó keblén

Alszik gyermeke.

Napkeletről jő az éji hold.

Álmában a gyermek felsikolt,

A sirámra

A szülő kebel

Bősz rajongás

Szavával felel:

»Légy nyugodtan, árva gyermekem!

Nem sokáig bujdosol velem;

Uj világ vár...

Sok lakója van,

De hont lel ott,

Aki hontalan.

Ott szabad léssz, - annak szültelek! -

Békés szomszéd lakozik veled!

Szük határon

Szent leend jogod;

Eltapodtan

Látni nem fogod!«

Osztrolenka csonthalmos terén

Elborult az éjjel feketén;

Ott áll a nő

Feltört sír felett, -

S lenn a kisded,

Kit már földbe tett.

»Férjem itt vítt véres harcokon,

Itt esett el érted, drága hon!...

Ily apánál,

- Csendes sirgödör!

A fiú is

Helyet örököl.

Im fogadd! nyugodtan átadom:

Őszült fővel, rongyban így, tudom,

Nem fog ő az

Ősi telkeken

Váncorogni

Koldus-betegen.

Bús öledben jobb lesz tudnom őt,

Mint kopogva zárt ajtók előtt,

Szép az élet!

De meghalni jó,

Mig nem lesz rab,

Vagy földönfutó...!«

Temetésén nincsen gyászsereg,

De ijesztőn zúg a fergeteg;

Mig rá keblet

Tár a bősz anya:

Megrendűl lenn

A haláltanya.

Sirhalomnál minden éjfelen

A rajongó szüle megjelen; -

Gyermekét ott

- Mint bus éjmadár -

Új honában

Látogatni jár. -