Tér és idő

A Tér az ür, a roppant, ködös csarnok,

A Tér a behavazott pusztaság,

Rajta pár sötét nyom, fekete fák

És körvonalak, végtelenbe veszve;

A Tér a behavazott pusztaság

És részei: egy talpalatnyi föld,

Vagy fű, vagy kő, vagy víz, vagy levegő,

Mit szennyez egy-egy percig ember-lábnyom,

Vagy meg-megjelöl kereszttel egy álom

S az Idő behavazni újrakezd,

Az Idő, ez az örök hóesés.

És hajnalra nincs se nyom, se kereszt.