Térzene

Felgyöngyözik a kisváros ködéből

Honvágyóan az alkonyi zene,

Majd szikrázón a szürke ég felé tör,

Mintha a tűnt nap lelke zengene.

A fáradt földön elhal a dübörgés,

Minden zenébe halkul s mese lesz

És minden fölszáll, minden ablak fölnéz,

Az ég, mint egy nagy és zengő eresz.

Ó lelkem, ki egész nap messze vágytál,

Egekbe, melyekből száműzve élsz,

Miért roskadsz meg, szárnyad porba vágván,

Minden zenél most ég és föld határán,

Minden zenél már és te nem zenélsz?