Thizbe Piramushoz.

Ah szivemnek első tárgya!

mit tékozlod véredet!

Pirame! el hagyod

árvaságra hivedet?

Mit fogyasztod gyilkos kézzel

most virágzó éltedet:

Kegyetlen! illy hamar

végzed el hívségedet?

Jaj! melly gyászos lett szerelmünk

melly siralmas szövetségünk:

első lángod lett halálod,

oda minden örömünk.

Ah édesbek voltak hajdan

falra tüzött tsókjaid,

mint halál tőre közt

vállomra szőtt karjaid:

kedvessebbek fogoly szivből

titkon küldött nyilaid,

mint reám hasztalan

most ki derült ajjakid:

Itt az erdő koporsónknak

helye lett, s nem nyoszolánknak,

a szederfa Cziprus fája

lett siralmas halmunknak.

Zenghettek már szerentsétlen

szivemnek bőv jajjai,

Piramus haldoklik,

hidegednek tagjai:

Indulhattok könyveimnek

keserves ár vizei:

ajjaki hervadnak

rejtekeznek szemei.

Ah hogy éljek? élet nélkül,

hogy legyek hív? hivem nélkül.

Egy nap, egy hely, egy fegyverrel

foszszon meg életünktől.