Tibiscus partján

Ez a Tisza! A boszorkánysziget

Árva nyárfája felém integet:

A régi tájék, régi emlék.

Elszáll a lelkem nyugtalan, tova,

Eltűnik számos századok moha,

Mintha - Tibiscus táján lennék.

Római prétor jár az avaron,

Szívében új, magányos fájdalom,

Idegen tájnak fáj a lelke,

A lusta víz, az álmatag ladik,

Szomorúfűz, el, messze nyugatig

És daru, árván énekelve.

S a parton járnak barna emberek,

Mind hallgatag. Tán átok verte meg?

S ha nóta szól, még szomorúbb tán...

Valaha rég itt tengervész dalolt,

Valaha rég itt mély, sós puszta volt

S elült vészek sírtak a pusztán.

...Ez a Tisza! A boszorkánysziget

Árva nyárfája felém integet,

Felelek néki a szívemmel.

És mintha bús nyugalmat hintene

És mintha hűs fuvalmat küldene

Egy régi dal, egy régi tenger!