Tisza hídján

Tenger az éj most

itt állok a hídon.

Távol a város

lángjai lógnak.

A szürke sötétben

kék villanyu foltok.

Szerte a vizen

reszketnek a lámpák:

fekete réten

sárga virágok

holdudvaru, bojtos

foszlányu szirommal.

Mostan a bús táj

fényszőnyege rojtos

gobelin, árnyalt

tompa szinekkel.

Aszfalton a messzi

kocsik zaja tompa.

Tompa a lelkem

s a lángpamutokkal

hímzett éjbe

betakarózik:

az Isten akarta,

hogy jőjjön e káosz.