TISZTELJÉTEK A KÖZKATONÁKAT!

Tiszt vagyok... ha lát a közlegénység,

Tisztelkedve megyen el mellettem;

Én pirúlok, gondolván magamban:

Nincs igazság, nincs igazság ebben.

Nekünk kéne köszönteni őket,

Mert minálunk sokkal többet érnek. -

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

Velök állunk a csaták tüzében,

De mi tudjuk, hogy miért csatázunk,

Mert van, ami győzelemre buzdít,

Vagyon elvünk, van tán gazdaságunk,

S von előre csábító varázsa

A dicsőség ragyogó szemének. -

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

Ők az elvet hirből sem ismérik,

És a haza? kemény mostohájok,

Izzadásuk díjában nekik csak

Kenyeret vet s rongyokat dob rájok,

S zászlajához hogyha odaállnak,

Nyomorért csak új nyomort cserélnek. -

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

S mit tudják ők, mi az a dicsőség?

S ha tudnák is, mi hasznuk van benne?

Nincsen lap a történet könyvében,

Ahol nevök följegyezve lenne.

Ki is győzné mind fölírni, akik

Tömegestül el-elvérezének? -

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

Ha megtérnek csonkán a csatákból,

Koldusbotot ád a haza nékik,

S ha elesnek, a felejtés árja

Foly sírjukon s neveiken végig.

És ők mégis nekimennek bátran

Az ellenség kardjának, tüzének! -

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.